Évek...

Még jó, hogy az embernek van egy régi, elfeledett blogja, amelyet alig használt, és amelyet nagyon hamar megunt. Talán nem lesz ez most sem másképp. Talán megint megunom... Mégis rászántam két egész órát, hogy rendbetegyem, hogy átalakítsam. Muszáj volt, hiszen eltelt két év, és már nem az énemet tükrözi. Sokat változtam, és már rég nem olyan rózsaszín minden, mint a blogom régi dizájnja.
Na de ne rohanjunk ennyire előre. Mert persze még most is rózsaszín a világ, csak már nem pink, hanem szolidabb, és füstszerűen gomolyog benne némi szürke és fekete is.
Két év hosszú idő, és mégis úgy elszaladt! Talán túl sok minden történt ahhoz, hogy mindent felsoroljak, és hogy mindenre emlékezzek. Még mindig Vele vagyok, még mindig Őt szeretem, de azóta már túlvagyunk egy szétköltözésen és majdnemszakításon (meg mindazon, aminek ezek voltak a hozományai). Követtem el hatalmas hibákat, de Ő megbocsátott, Ő még mindig tökéletes. Sőt! Azóta megkérte a kezemet, és most már menyasszony vagyok. Azt hiszem, ez a legnagyobb változás.
Közben persze dolgoztam is, meg fel is mondtam, meg jártam két egyetemre, most a másodikat jól ott is hagytam, az elsőn meg lassan záróvizsgázom. A szakdolgozat kész, és azt hiszem, én is készen vagyok az Életre.
Esküvőt tervezünk, pénzt kuporgatunk, és hamarosan a Pocaklakó-projekt is beindul. Csak sajnos az út rögös, de azért mi kitartóan vesszük az akadályokat.
Közben persze lett egy nagy gazdasági világválság is ide a nyakunkra, ha még nem lett volna amúgy is elég nehéz az életünk. Szegény magunkfajtákat rendesen ellehetetlenítik, sőt nem csak minket... Mindenkit.
De nem akarom, hogy az első bejegyzésem nagyon sopánkodós legyen, hiszen nincsen okom csüggedni. A férfi, akit szeretek, szeret, és hamarosan ezt meg is pecsételjük. Most csak ennek kell számítania. Akármilyen borongós a világ, nekünk nem szabad hagyni, hogy az elénk görgetett akadályok elvegyék a kedvünk.
Belevágunk hát, és szervezünk. Még hozzá esküvőt. Ráadásul nem is kicsit, hiszen leszünk vagy hetvenen! A tervek már körvonalazódnak, és a tőke is gyűlik a megvalósításhoz.
Azt hiszem, ilyen időkben minden kis örömbe kapaszkodni kell és nem szabad megállni. Mert ha elvész a lendület, elsodor az ár. És ha egyszer letérünk az Útról, amelyet magunknak szántunk, talán sosem érünk többé célba.
Mi közösen szeretnénk célba érni, és ezért mindent megteszünk. Remek páros vagyunk, jól kiegészítjük és ellensúlyozzuk egymást. És mivel a boldog életre nincs recept, mi csak úgy találomra fűszerezzük mindenfélével. S ha úgy vesszük, minden adott egy jobb élethez...