Ismét egy nemvidám post következik. Akik már amúgy is nehezen viselik szenvedéseimet, inkább el se olvassák.
Szóval, az úgy volt, hogy volt nekünk 3 szép kerékpárunk (na jó, két szép és egy kicsit régebbi, amit én annyira nem szerettem). A lépcsőház pincéjében, a saját tárolónkban tartottuk őket, mert Peti évek óta ott tartotta a régi bringáját, és mikor nekem meg neki is vettünk újat, értelemszerűen azok is odakerültek. Nekem tavaly nyáron vettünk új bicót, Petinek idén április elején. A Petié 75.000-erbe kóstált, az enyém csak 35-be, a régit meg nem tudom, azt Peti annó 25.000 forintért vette, de az már biztos megvolt vagy 5 éve.
Na ma ki akartam menni a metro áruházba, és mivel nincs túl messze, ezért bringára akartam pattanni, mert úgy egyszerűbb hazahozni a sok motyót, mint gyalog. Még kacérkodtam is a gondolattal, hogy a Peti új biciklijével megyek, mert igazán még úgysem volt lehetőségem kipróbálni, de aztán úgy döntöttem, inkább nem, mert az sokba került és nehogy az áruház elől ELLOPJÁK.
Na hát a jós szólt belőlem, mikor erre gondoltam, mert mikor lementem a pincébe és kinyitottam a tárolónkat, a három biciklinek hűlt helye nem volt (a festékes dobozok és egyéb vackok bezzeg a helyükön voltak). Na azon nyomban nyúltam a telefonomért, de mivel Petinél ekkor még javában hajnal volt, inkább az ő anyukáját hívtam fel, hogy mitévő legyek. Természetesen hívtam a rendőrséget, miután beszéltem a közös képviselővel is.
Míg a rendőrökre vártam, felhívtam az én anyumat is, aki mellett pont ott volt az ügyvéd barátnője (micsoda szerencse :S ), aki mondta, hogy hívjam fel a biztosítót is, míg a rendőrökre várok, és ne aggódjak, ha valami papírt nem találok, azokat később is be lehet majd mutatni. Szóval nyugtatgatott ő is, anya is, anyós is, mindenki.
Persze kicsit le is higgadtam, így eszembe jutott, hogy hol keressem a biciklik jótállásait és blokkjait, a két újé így meg is lett. (A régié fingom nincs, megvan-e még egyáltalán, de nem is az az igazán érdekes, hanem a másik kettő.)
Persze a szituban még az a szép, hogy a pincében nem jártunk uszkve 1 hónapja, mert olyan rekkenő hőség volt, utána meg jött az esős időszak, hogy a fenének nem volt kedve biciklire ülni. Így aztán azt sem tudhatom, hogy az elmúlt négy hétben vajon mikor nyúlták le a bringákat.
Na de aztán nagy sokára végre kijött két járőr hozzám. Egyből azt kérdezték, tapasztaltam-e bármi rendelleneset (rongálást, ilyesmit) a pincében. Mondom én csak kinyitottam, bepánikoltam, hogy nincsenek ott, visszazártam és hívtam a rendőrséget. Szét se néztem. Na erre húzták a szájukat, és némi unszolásra végre hajlandóak voltak lejönni megnézni a helyszínt. Odalenn aztán kiderült, hogy nem a lakatot berhelték meg, még csak nem is a hajlítópántokat, hanem egyszerűen az ajtót záró láncnak feszítették szét az egyik szemét, és így könnyedén szét tudták akasztani a láncot, és tádám, nyitva az ajtó.
Na ebből a roppantmód humoros fakabát egyből viccet is csinált:
"Na szóval így már érthető, miért nincs itt bicikli. De nézzük csak! *ajtó nyitva* Szóval most üred. Úgyhogy becsukom. Most meg kinyitom. *kinyitja* Még mindig üres. *becsukja megint* Vajon ha újra kinyitom, lesz benne újra bicikli? Három is? *már mosolyog, és ki is nyitja* Nem. ÜREESS! *és röhög*"
Ezt eljátszotta persze párszor, nyitogatta, csukogatta, és közben mindent jól összefogdosott, hogy a később kijövő nyomszakértők véletlenül se találjanak használható ujjlenyomatot.
Persze utána már én voltam a hülye, hogy azt sem tudom, mikor lopták el a bicikliket. Meg hogy nem vettem észre egyből a rongált láncot. Úgyhogy gunyoros hangnemben felvették végül az adataimat, szinte röhögve bediktálták a történteken a diszpécsernek a diktafonjukon keresztül, és itthagytak. "Megnyugtattak", vagy inkább kárörvendtek, hogy pár órán belül a nyomszakértők is megjönnek, úgyhogy maradjak csak itthon (a járőrök se kapkodták el a kiérést, de szerintem a nyomszakértők se fogják).
Szóval azóta is (jó háromnegyed órája) a nyomszakértőkre várok, akik majd megint rajtam fognak valószínűlkeg gúnyolódni, mert persze morcik lesznek, hogy fölöslegesen másznak ki, hiszen nyomot úgysem fognak találni, mert a kedves kollégájuk mindent összefogdosott, de rendesen. De ez őket úgysem fogja érdekelni, mert mi voltunk a lúzerek, hogy gyenge volt a lánc, meg különben is, azt se tudjuk, mikor történt a lopás... Tuti ők is jól megaláznak majd mégegyszer.
Ezek után persze majd még a biztosító is fog valami ürügyet találni, hogy ne fizessen egy kanyi kártérítést sem.
Mindent összevetve ez egy csodás hét volt (napi 9-10 órát melóztam éhbérért, Petivel napi 10 perceket beszélek és még mindig bizonytalan, hogy mikor jön haza, amúgy meg szar dolog egyedül lenni). Naúgyhogy a hajam megint égnek áll az idegtől. Csak jönnének már végre a nyomszakértők és lennénk már túl ezen az egészen.
Szóval, az úgy volt, hogy volt nekünk 3 szép kerékpárunk (na jó, két szép és egy kicsit régebbi, amit én annyira nem szerettem). A lépcsőház pincéjében, a saját tárolónkban tartottuk őket, mert Peti évek óta ott tartotta a régi bringáját, és mikor nekem meg neki is vettünk újat, értelemszerűen azok is odakerültek. Nekem tavaly nyáron vettünk új bicót, Petinek idén április elején. A Petié 75.000-erbe kóstált, az enyém csak 35-be, a régit meg nem tudom, azt Peti annó 25.000 forintért vette, de az már biztos megvolt vagy 5 éve.
Na ma ki akartam menni a metro áruházba, és mivel nincs túl messze, ezért bringára akartam pattanni, mert úgy egyszerűbb hazahozni a sok motyót, mint gyalog. Még kacérkodtam is a gondolattal, hogy a Peti új biciklijével megyek, mert igazán még úgysem volt lehetőségem kipróbálni, de aztán úgy döntöttem, inkább nem, mert az sokba került és nehogy az áruház elől ELLOPJÁK.
Na hát a jós szólt belőlem, mikor erre gondoltam, mert mikor lementem a pincébe és kinyitottam a tárolónkat, a három biciklinek hűlt helye nem volt (a festékes dobozok és egyéb vackok bezzeg a helyükön voltak). Na azon nyomban nyúltam a telefonomért, de mivel Petinél ekkor még javában hajnal volt, inkább az ő anyukáját hívtam fel, hogy mitévő legyek. Természetesen hívtam a rendőrséget, miután beszéltem a közös képviselővel is.
Míg a rendőrökre vártam, felhívtam az én anyumat is, aki mellett pont ott volt az ügyvéd barátnője (micsoda szerencse :S ), aki mondta, hogy hívjam fel a biztosítót is, míg a rendőrökre várok, és ne aggódjak, ha valami papírt nem találok, azokat később is be lehet majd mutatni. Szóval nyugtatgatott ő is, anya is, anyós is, mindenki.
Persze kicsit le is higgadtam, így eszembe jutott, hogy hol keressem a biciklik jótállásait és blokkjait, a két újé így meg is lett. (A régié fingom nincs, megvan-e még egyáltalán, de nem is az az igazán érdekes, hanem a másik kettő.)
Persze a szituban még az a szép, hogy a pincében nem jártunk uszkve 1 hónapja, mert olyan rekkenő hőség volt, utána meg jött az esős időszak, hogy a fenének nem volt kedve biciklire ülni. Így aztán azt sem tudhatom, hogy az elmúlt négy hétben vajon mikor nyúlták le a bringákat.
Na de aztán nagy sokára végre kijött két járőr hozzám. Egyből azt kérdezték, tapasztaltam-e bármi rendelleneset (rongálást, ilyesmit) a pincében. Mondom én csak kinyitottam, bepánikoltam, hogy nincsenek ott, visszazártam és hívtam a rendőrséget. Szét se néztem. Na erre húzták a szájukat, és némi unszolásra végre hajlandóak voltak lejönni megnézni a helyszínt. Odalenn aztán kiderült, hogy nem a lakatot berhelték meg, még csak nem is a hajlítópántokat, hanem egyszerűen az ajtót záró láncnak feszítették szét az egyik szemét, és így könnyedén szét tudták akasztani a láncot, és tádám, nyitva az ajtó.
Na ebből a roppantmód humoros fakabát egyből viccet is csinált:
"Na szóval így már érthető, miért nincs itt bicikli. De nézzük csak! *ajtó nyitva* Szóval most üred. Úgyhogy becsukom. Most meg kinyitom. *kinyitja* Még mindig üres. *becsukja megint* Vajon ha újra kinyitom, lesz benne újra bicikli? Három is? *már mosolyog, és ki is nyitja* Nem. ÜREESS! *és röhög*"
Ezt eljátszotta persze párszor, nyitogatta, csukogatta, és közben mindent jól összefogdosott, hogy a később kijövő nyomszakértők véletlenül se találjanak használható ujjlenyomatot.
Persze utána már én voltam a hülye, hogy azt sem tudom, mikor lopták el a bicikliket. Meg hogy nem vettem észre egyből a rongált láncot. Úgyhogy gunyoros hangnemben felvették végül az adataimat, szinte röhögve bediktálták a történteken a diszpécsernek a diktafonjukon keresztül, és itthagytak. "Megnyugtattak", vagy inkább kárörvendtek, hogy pár órán belül a nyomszakértők is megjönnek, úgyhogy maradjak csak itthon (a járőrök se kapkodták el a kiérést, de szerintem a nyomszakértők se fogják).
Szóval azóta is (jó háromnegyed órája) a nyomszakértőkre várok, akik majd megint rajtam fognak valószínűlkeg gúnyolódni, mert persze morcik lesznek, hogy fölöslegesen másznak ki, hiszen nyomot úgysem fognak találni, mert a kedves kollégájuk mindent összefogdosott, de rendesen. De ez őket úgysem fogja érdekelni, mert mi voltunk a lúzerek, hogy gyenge volt a lánc, meg különben is, azt se tudjuk, mikor történt a lopás... Tuti ők is jól megaláznak majd mégegyszer.
Ezek után persze majd még a biztosító is fog valami ürügyet találni, hogy ne fizessen egy kanyi kártérítést sem.
Mindent összevetve ez egy csodás hét volt (napi 9-10 órát melóztam éhbérért, Petivel napi 10 perceket beszélek és még mindig bizonytalan, hogy mikor jön haza, amúgy meg szar dolog egyedül lenni). Naúgyhogy a hajam megint égnek áll az idegtől. Csak jönnének már végre a nyomszakértők és lennénk már túl ezen az egészen.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése